hurok://apokrif/ismeretlen-eredetu-irastoredek/hypertext

Kánai műtó

A Kánai út vége

Elöljáróban mindenképpen le kell szögezni, hogy az írás címében szereplő kánai szónak semmi köze a keresztény Jézus történethez két okból kiváltképpen: Az egyik, hogy a bibliai történet vidám, a másik, hogy azidtőtájt nem ismerték még a tablettás borhamisítás tudományát.
A Kánai út Budapest határában terül el egy újonnan épült lakóparkot szel ketté; nyugati oldalán a játék építőkockákra emlékeztető negyed, a keleti oldalon pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség géniuszait foglalkoztató irodaépület, míg délen, kissé lentebb, a régi patakból duzzasztott műtavak közelében a SPORTMAX nevű uszodakomplexum várja a luxus terepjárón érkező pénzcsinálástól megfáradt vendégeit. Valamiről írni, pontosan olyan, mintha nem írna semmit az ember. Nem írni. Valaki ír. Beszél. Megjelenít. Pontról pontra lépésről lépésre. De elvesznek a fogalmak. Eltűnnek. Halottak volnánk? Bár mozgások vannak, és hangokat formáló szájak. A beszélőszerv: a gégefő, a torok, a szájpadlás és a nyelv bizony működik, semmi kétség. Pantomimszerű mozdulatok a mellső végtagok kalimpálása segítik, illusztrálják a nehezen értelmezhető hangsorokat, talán mondatokat.

Nem voltak sokan a pénztárnál a szupermarketben. Estefelé a jól öltözött kertvárosi zombik még inkább fantomszerű mozgása mellett valódi emberi lényt pillanthatott meg egy éber szem. Piszkos volt és elhanyagolt. Mindössze a mosoly, az eszelős, magáról mit sem tudó, szinte katatón vigyor árulkodott a különben meglepően szabályos arcon érzésekről. Az arc réveteg volt, de a hang, amit kiadott tagolt és értelmes. Tréfálkozni próbált a robotokkal. Azok nyomorultul erőlködve lesütötték a tekintetüket, és félreérthetetlen mimézissel adták át egymásnak a riasztó hírt: – Ez az ember büdös. Némelyikük fásult legyező mozdulattal jelezte: Semmi közünk az emberhez. Egy finomnak nem mondható hang, a pénztárosnő nevezetű automata a következőt susogta: – A gyomor nem bírja. Mintha ő is, ugyan géphez kötözött rabszolga, de rokonszenvezne a szagokra finnyás kertvárosaikkal. Mintha röpke pillanatokig, a gazdagokkal való együvé tartozást is átélhetné, ugyanazt, mint otthon a tévé előtt szappanopera nézés közben. Valahonnan a sor végéről egy hang, kissé érthetőbben intonált, közbevág: – Nem asszonyom, nem a gyomor, a nyomor, érti…Az ember három üveg tablettás bort vitt magával, le a kanyargó betonúton, keresztül a tóvárosi Kánai útnak csúfolt lakóparki lélekvesztőn, a villamossínek mögötti bozótosban rejtőzködő nejlonsátrához, haza az övéihez…

Enkidu, Enkidu virrasztani próbálok
Álmomban kígyót szőnek halál virágok

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s